ThinkSocial – társadalmi felelősségvállalás

A ma és a holnap embereiért!

GLS kisteherautó egy magyar úton GLS kisteherautó egy magyar úton

A GLS-nél különböző etnikai származású, vallású vagy meggyőződésű emberek dolgoznak.
Megbecsülés, tisztelet és megértés – ezek a cégcsoport fontos alapelvei.

A GLS szorosan együttműködik az alvállalkozókkal és a futárokkal, akik a csomagkézbesítésben érdemi szerepet töltenek be.
A GLS alapvető stratégiája a hosszú távú fejlődés, ennek keretében minden területen fejlesztéseket hajt végre.

Zöld áram

A GLS General Logistics Systems Hungary Kft. 100%-ban megújuló energiából származó villamos energiát használ. A cég zöldáramot vesz igénybe 2,000 GWh mennyiségben, ezzel is védve a környezetünket. A GLS a fenntarthatóság jegyében, valamint az ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében, fontosnak tartja, hogy csatlakozzon a megújuló energiaforrások részarányának növeléséhez. A szelektív hulladékgyűjtés mellett, ezzel a technológiával karöltve a lehető legkevesebb negatív hatást fejtünk ki környezetünkre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a GLS megújuló energiát használ, azaz ezáltal kisebb környezetterhelés keletkezik. A hétköznapi használatban ez annyit tesz, hogy a zöldáram a már létező villamosenergia-hálózatunkon érkezik a céghez, külön beruházás nem igényelt.

A GLS fenntartható jövőt épít Nyíregyházán

A GLS elkötelezte magát a környezetvédelem és a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett, így ennek érdekében elektromos gépjűrművekkel bővítette flottáját Nyíregyházán.

Elektromos auto

Bővülő elektromos autóflotta

Újabb elektromos autókkal bővült saját vállalati gépjárműflottánk: ezúttal három vadonatúj BYD Atto 3 típusú autó érkezett hozzánk.

Célunk, hogy néhány éven belül vállalati autóflottánk akár 100%-ban elektromos legyen, ezzel is csökkentve ökológiai lábnyomunkat.

Kibocsátásmentes városi logisztika

Kibocsátásmentes városi logisztika

Új városi depó a ‘zöldebb’ városért: GLS Hungary biciklikkel, elektromos triciklikkel és elektromos kisteherautóval szállítja a csomagokat Budapest belvárosában.

A GLS 2015-ben új depót nyitott a Hajtás Pajtás biciklis futárcéggel közösen. A kerékpáros futárok innen indulnak el Budapest belvárosába, így káros anyag kibocsátásmentes szállítással jutnak el a csomagok a magánszemélyeknek és cégeknek.

Három féle módon a cél felé

A különböző méretű csomagokat teherbiciklikkel (50-100 kg) és elektromos rásegítésű triciklikkel (100-250 kg raksúly) szállítják ki. A kerékpárok nagy előnye, hogy sokkal rugalmasabban közlekedhetnek a forgalmas belvárosi utakon, mint a hagyományos teherautók és könnyebben bejutnak az autós forgalomtól elzárt helyekre is.

A nagyobb és nehezebb küldeményeket egy Nissan típusú zéró kibocsátású elektromos teherautóval szállítják ki. Jelenleg egyedülálló az elektromos autó használata a magyar csomaglogisztikában, mely 100%-ban környezetbarát és egyetlen töltéssel akár 170 km megtételére képes.

Gondolkodj zölden, cselekedj helyben

A fenntarthatóság a GLS cégcsoport egyik legfontosabb alapelve, ezért folyamatosan csökkenti a fogyasztást és a kibocsátást. A GLS Olaszországban és Belgiumban is használ teherkerékpárokat és elektromos háromkerekűeket.

Ökolábnyom

A GLS folyamatosan figyelemmel kíséri a környezetvédelemben elért eredményeit, és nyilvántartást vezet ezekről. 2008/2009 óta a cégcsoport minden tagvállalatára kiterjedő ökolábnyom számítást végez, melynek során összegyűjti a károsanyag-kibocsátásra, a természeti erőforrások felhasználására és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó adatokat. A GLS az aktuális környezetvédelmi jelentésében közzéteszi az emissziós adatokat. A károsanyag-kibocsátás számítására alkalmazott módszere megfelel az ISO 14064-1 szabványban leírtaknak, továbbá az Üvegházhatást okozó gázokra vonatkozó jegyzőkönyv (Greenhouse Gas Protocol) is megállapította. A GLS az ökolábnyom számítás eredményei alapján számítja ki tevékenysége széndioxid-kibocsátását.

Hűségfa 2019

Hűségfa 2019

Épül és szépül az Alsónémediben található telephely. Az építkezések mellett az éves faültetési akció sem maradhatott el. Márciusban a meghívott ügyfelekkel együtt ültették el soron következő 29 fát. A fák tövében réztáblák jelzik az ültető partnercég nevét. Az elmúlt 10 évben már közel 300 fa ültetését szervezte meg a cég.

Önkéntes munkák

Önkéntes munkák

A GLS Quality csapata a D30-as depóval fogott össze, hogy szabadidejükben a Sülysápi Csicsergő Óvoda udvarát megszépítsék. Színesre mázolták az óvoda betonfalát, majd az udvaron bájos mintákkal díszített ugróiskolát festettek fel a gyerekeknek. A kollégákat a hirtelen jött eső sem riasztotta el, gyorsan lefedték a félig elkészült műveket és megvárták, amíg ismét kisüt a nap, majd befejezték a színes motívumokat, a gyerekek legnagyobb örömére.

A GLS Sales csapata a Délegyházi Napsugár Óvodában vállalt önkéntesmunkát. Kifestettek négy gyermekmosdót, majd a festés után ki is takarítottak. Lemázolták a teraszok tartóoszlopait és gerendáit. Lefertőtlenítették, lemosták az udvari és homokozójátékokat, illetve összeszerelték az új csoportszobák asztalait ésa játéktartó ládákat. A lelkes kollégák az udvarra és a lépcsőkre állatfigurákat és óvodai jeleket festettek.

GLS, Szeretet négykeréken kampány

GLS, Szeretet négykeréken kampány

A koronavírus járvány miatt nagyon sok család megélhetése került veszélybe. A GLS, mint társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen elindította a „GLS, szeretet négy keréken” elnevezésű kampányát, amelyhez több ismert influencer is csatlakozott.

A kampány során a GLS a Máltai Szeretetszolgálat által kiválasztott 100 családot, 5 millió forint értékben, tartós élelmiszerekkel támogatott. Az influencer követőinek pedig lehetőségük volt, hogy egy tartós élelmiszercsomag felajánlásával ők is csatlakozzanak az akcióhoz. A csomagokat a máltai gyűjtőhelyein lehetett leadni, valamint a Máltai Szeretetszolgálat létrehozott egy bankszámlát is, így pénzbeli adománnyal is lehetett segíteni.

Az akciónak köszönhetően 130 családhoz sikerült több hónapra elegendő tartós élelmiszer csomagot eljuttatni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével.

Mosolymanó PontVelem program

Mosolymanó PontVelem program

A GLS Hungary a tavalyi évben több mint 8000 csomag szállításában segédkezett a SegítsVelem Karácsonyi ajándékgyűjtési kampány keretén belül, amit az idei évben is nagy örömmel teljesít a PontVelem Okos Program és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével. Az általános iskolás diákok összegyűjtik és becsomagolják a régi, de jó állapotú könyveiket és játékaikat, amelyeket a GLS futárok eljuttatnak a regionális Máltai Szeretetszolgálat központjaiba. Az ott dolgozók ünnepélyes keretek között átadják a karácsonyi meglepetéseket a rászoruló gyerekeknek.


Defibrillátor adomány

Defibrillátor adomány

A GLS 2019 májusban a társadalmi felelősségvállalás jegyében egy defibrillátor életmentőeszközt adományozott Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának.

Jótékonysági sütivásár

A GLS dolgozói minden évben, a karácsonyt megelőző időszakban, több alkalommal Jótékonysági Sütivásárt rendeznek, melynek során a kollégák maguk készítenek különféle finomságokat. A munkatársak a felkínált süteményekből fogyaszthatnak, a süteményekért becsületkasszába dobhatnak adományokat, mellyel az Élelmiszerbank munkáját és ezzel a rászorulókat támogatják.